Versenykiírás
2024-25
Felhívás
Prof. Dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke fővédnöksége mellett a Baár-Madas Református Gimnázium és Általános Iskola és a BOLYAI CSAPAT Kft. a 2024/2025. tanévben nevezéses alapon megrendezi a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei/körzeti fordulóját 3-8. osztályosoknak magyar nyelv és irodalomból, valamint az Összedolgozási Képesség Fejlesztéséért Alapítvány (röviden: ÖSSZKÉP Alapítvány) meghívásos alapon megrendezi a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny országos döntőjét 3-8. osztályosoknak. A verseny megyei/körzeti fordulóját írásbeli munka formájában, személyes jelenléttel mindenki a saját iskolájában írja, az országos döntőt írásbeli és szóbeli formában, külön időpontban és helyszínen bonyolítjuk le az alább leírtak szerint.
A verseny célja
Segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy átéljék az együtt gondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.
A verseny résztvevői
A versenyen azonos iskolába járó, 3-8. osztályos tanulók, évfolyamonként szerveződő, 4 fős csapatai vehetnek részt (egy iskolából akárhány csapat indulhat). A 3-6. osztályosok egy-egy, a 7. és 8. osztályosok két-két kategóriában versenyeznek aszerint, hogy általános iskolai ("a") vagy gimnáziumi ("g") osztályba járnak. A nevezéskor minden csapatnak saját csapatnevet kell választania, amely nem lehet másokra vagy a jó ízlésre nézve sértő.
Időpontok
Nevezési határidő: 2024. 10. 01. (kedd) 18:00
A körzeti forduló időpontja: 2024. 11. 08. (péntek) 14:30
Országos írásbeli döntő időpontja: 2024. 11. 22. (péntek) 14:30
Országos szóbeli döntő időpontja: 2024. 12. 14. (szombat) 9:45
Nevezés díj
A körzeti forduló nevezési díja: 2000 Ft/fő.
Az országos döntőnek nincs nevezési vagy részvételi díja.
Nevezés
Kizárólag honlapunkon, a Nevezés menüpont alatt. (Nevezés és regisztráció szeptember 1-től lehetséges.)
A csapatokat nevezni csak az iskola tanárai tudják, a nevezéshez az iskola első regisztráló tanárának szükséges elvállalnia a helyi szervező feladatkörét.
A helyi szervező feladatairól bővebben itt olvashat.
Körzeten és kategórián belüli azonos csapatnév esetén a később nevező csapatnak kell nevet változtatnia (ezért célszerű minél előbb nevezni más által még nem választott csapatnévvel).
Fizetés
A nevezési díj a körzeti forduló után, miután megkapják a számlát, átutalással fizethető.
Adatok:
Számlaszám: 11703006-20471499-00000000
Számlatulajdonos: BOLYAI CSAPAT Kft.
Bank: OTP Bank
Közlemény: számla sorszámát, vagy a saját iskolájuk és településük neve + magyar 3-8.
Kivételes esetben befizethetik sárga csekken, de csak akkor, ha erre vonatkozó igényüket a nevezéskor jelzik a
nevezési rendszerben (ez esetben a feladatsorok csomagjában küldjük a csekket). Közleménybe ekkor is a számla
sorszámát, vagy a saját iskolájuk és településük nevét + magyar szöveget kérjük írni.
A nevezési díj befizetésének határideje a megkapott számlán szereplő fizetési határidő, amely számlát közvetlenül a verseny utáni hét elején küldünk e-mailben.
Számla
A számlázási adatokat október 1-ig a honlapon lévő nevezési rendszerben kérjük megadni. Számlaigényt csak az iskola helyi szervezője tud leadni. Az igényelt számlát a jelzett időben, e-mailben juttatjuk el, amihez a következőképpen jut hozzá: A BOLYAI CSAPAT Kft.-től e-mailen érkező Számlaértesítőben a „Letöltöm a számlát” szövegre kattintás után megjelenő oldalon a Számla adatai részben a „Megnézem” szóra kattintva előjön a kinyomtatható hiteles számla, ezt kérjük kinyomtatni.
A verseny körzetei
Az indulók a következő körzetben versenyeznek:
1. BÁCS-KISKUN vármegye
2. BARANYA vármegye
3. BÉKÉS vármegye
4. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN vármegye
5. BUDAPEST - Dél-Buda (XI., XXII. kerület)
6. BUDAPEST - Dél-Pest (IX., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. kerület)
7. BUDAPEST - Észak-Buda (III. kerület)
8. BUDAPEST - Észak-Pest (IV., XIII., XV. kerület)
9. BUDAPEST - Kelet-Pest (X., XIV., XVI., XVII. kerület)
10. BUDAPEST - Közép-Buda (I., XII. kerület)
11. BUDAPEST - Közép-Pest (V., VI., VII., VIII. kerület)
12. BUDAPEST - Nyugat-Buda (II. kerület)
13. CSONGRÁD-CSANÁD vármegye
14. FEJÉR vármegye
15. GYŐR-MOSON-SOPRON vármegye
16. HAJDÚ-BIHAR vármegye
17. HEVES vármegye
18. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK vármegye
19. KOMÁROM-ESZTERGOM vármegye
20. NÓGRÁD vármegye
21. PEST vármegye - DÉLKELET (az M3-astól délre, a Dunától keletre, a Csepel-szigettel együtt)
22. PEST vármegye - DÉLNYUGAT (a 10-es főúttól délre, a Dunától nyugatra)
23. PEST vármegye - ÉSZAK (a 10-es főút és az M3-as közötti rész, beleértve Gödöllő, Bag, Mogyoród, Pilisvörösvár és Piliscsaba településeket)
24. SOMOGY és TOLNA vármegye
25. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG vármegye
26. VAS és ZALA vármegye
27. VESZPRÉM vármegye
Ha a nevezési létszám indokolja, a nevezés lezárása után a kategóriák körzeteit megváltoztathatjuk.
Az első forduló szabályai
Időpont: 2024. november 8. (péntek) 14:30
Feladatok száma: 13 feleletválasztós feladat
Munkaidő: 60 perc
Helyszín: saját iskola
A verseny első fordulójában minden évfolyamon 13 feleletválasztós feladatot kell megoldani
(A körzeti fordulóban nem lesz kidolgozást igénylő feladat).
A teljes munkaidő minden évfolyamon 60 perc. A feladatok szövege után öt lehetséges válasz található
(A, B, C, D és E), amelyek közül akárhány lehet helyes
(tehát akár mind, de akár egy sem). A válaszlapon a feladatokra adandó helyes válasz betűjelének megfelelő
négyzet(ek)be X-et kell beírni. A versenyidő leteltével csapatonként csak az 1 darab Válaszlapot kell beadni.
A versenyen csak íróeszköz használható, egyéb (pl. elektronikus vagy nyomtatott) eszköz nem. A csapattársak
egymás között csak halkan beszélgethetnek, mert egy termen belül várhatóan több azonos évfolyamú csapat is
jelen lesz. Minden csapattag saját példányt kap a feladatsorból. A nem megfelelő
kategóriában vagy körzetben történő nevezés a versenyből való kizárást eredményezheti.
A verseny alatt mobiltelefon vagy egyéb elektronikus eszköz nem lehet a versenyzőknél (csak kikapcsolt állapotban,
a táskájukban), ezek használata a versenyből való azonnali kizárással járhat. A nevezéssel a
résztvevő diákok és felkészítőik hozzájárulnak, hogy a versenyen
róluk készülő fényképeket, valamint nevüket, iskolájukat és eredményüket a szervezők közzétegyék.
A verseny kezdetéig indokolt esetben (betegség vagy egyéb hiányzás miatt) lehet csapattagokat cserélni,
azonban az emléklapokat az október 1-ig benevezett diákok nevére állítjuk ki. (Kérjük, hogy az
internetes nevezéskor pontosan ellenőrizzék, illetve versenyzőikkel ellenőriztessék a Nevezett
csapatok menüpontban minden diák nevét, nehogy elírás miatt a nevezéskor begépelt, hibás név kerüljön
az emléklapra.) Ha valamelyik csapat nincs teljes létszámban jelen, akkor is versenyezhet. Nevezési díjat
visszautalni azonban nem áll módunkban. Az országos döntőn egy csapat összetétele az első fordulón résztvevőkhöz
képest legfeljebb egy tagban változhat.
A versenyen való részvétel kizáró okai:
- Ha a nevezési díj befizetése nem történik meg a küldött számlán szereplő határidőig.
- A bizonyíthatóan nem versenyszerű körülmények között lebonyolított megírattatás.
- Ha a csapat nem az évfolyamának megfelelő feladatsort írja meg.
- Ha a verseny megírását követő napon, 2024. november 9-én, szombaton 12 óráig nem kerül feldolgozásra a csapat válaszlapja.
- Ha a versenybizottság esetleges kérésére az óvási határidő lejárta előtt (november 11., hétfő 14:00) a bekért válaszlap(ok) fényképes vagy szkennelt változata nem érkezik meg az info@bolyaiverseny.hu címre.
A körzeti forduló pontozása
Minden feladat esetében külön-külön pontozzuk a válaszlapon az A, B, C, D és E mezőket a következők szerint:
- helyesen bejelölt mező: 3 pont
- helytelenül bejelölt mező: -1 pont
- helyesen üresen hagyott mező: 2 pont
- helytelenül üresen hagyott mező: 0 pont
Minden hibátlanul megoldott feladatra (tehát ha az öt mező mindegyike helyes) feladatonként további 2 pont jár.
(Ha például az egyik feladatban a helyes megoldások A, C, E, és egy csapat az A, C, D mezőkbe tett X-et, akkor
erre a feladatra a csapat 3+2+3-1+0=7 pontot kap. Ha egy másik csapat ugyanebben a feladatban az A, C, E mezőkbe tett X-et,
tehát mind az öt válaszlehetőséget jól döntötte el, akkor erre a feladatra ez a csapat 3+2+3+2+3=13 alappontot, valamint
további 2 pluszpontot, összesen tehát 15 pontot kap.)
Értékelés
A csapatokat az írásbeli feladatok összpontszáma szerint csökkenő sorrendbe állítjuk, így alakul ki a megyei/körzeti
forduló végeredménye. Azonos pontszám esetén az a csapat ér el jobb helyezést, amelyik a 13. feladatra több pontot kapott.
Ha ebben is megegyezik az eredményük, akkor amelyik csapat a 12. feladatra kapott több pontot. Ha ebben is egyformák,
akkor amelyik csapat a 11., és így tovább, amíg nem lesz különbség így csökkenő sorrendben haladva a feladatokra kapott
pontok száma között egészen az 1. feladatig. (Ha ebben is megegyezik az eredményük, a csapatok között nem teszünk további
különbséget.) Az eredmények várhatóan 2024. november 10-én, vasárnap 8:00 órától lesznek megtekinthetők honlapunkon.
Bármilyen írásos reklamációt 2024. november 11-én, hétfőn 14:00 óráig tudunk figyelembe venni, ezeket az info@bolyaiverseny.hu
címre küldhetik. (A csapat Válaszlapjának feldolgozását, pontozását a nevező tanár már november 9-én 14:00-tól a Nevezési rendszerben megtekintheti).
A verseny feladatsorai az egyes fordulók napján, estétől elérhetők lesznek honlapunkon. A körzeti forduló
megoldókulcsát és részletes megoldásait a versenyt követő napon, november 9-én 13:00-tól tesszük közzé a honlapon.
Díjazás
A megyei/körzeti fordulót követően az 1-6. helyezett csapatokat díjazzuk, akik díjaikat az országos döntő írásbeli alkalmával kapják meg (az 1-3. helyezettek a döntő írásbelin a versenyasztalukra kapják, míg a 4-6. helyen végzettek az általuk küldött futáron keresztül kapják meg a döntő írásbeli helyszínén és időpontjában). A döntő írásbeli forduló után nem osztunk díjakat, míg a szóbeli döntőn minden csapat jutalomban részesül. A tanárokat induló diákjaik száma és eredményessége alapján díjazzuk, ezen szempontok szerint megyénként/körzetenként és a szóbeli döntőn egy-egy tanári fődíjat osztunk ki. (A csapattagok és a felkészítő tanárok neve legkésőbb a megyei/körzeti forduló napján módosítható, a díjazottak okleveleit az eddig beérkezett adatok alapján állítjuk ki. Ezt a módosítást az iskola helyi szervezője a Válaszlapok géprevitelekor kell megtegye.)
Az írásbeli döntő szabályai
Időpont: 2024. november 22. (péntek) 14:30
Feladatok száma: 13 feleletválasztós feladat
Munkaidő: 60 perc
Helyszín: körzetenként kijelölt helyen
A verseny országos döntőjének írásbeli fordulóját – amely valamennyi meghívott csapat számára ingyenes – az ÖSSZKÉP Alapítvány bonyolítja le.
Minden olyan magyarországi megyéből/körzetből, ahol egy évfolyamban/kategóriában legalább 5 induló csapat volt, az első három helyezett
továbbjut a megyei/körzeti fordulóból a verseny országos döntő írásbeli fordulójába. A döntő írásbeli fordulójában 13 feleletválasztós
feladatot kell megoldani. Ezek pontozása a körzeti, első fordulóéval azonos módon történik és az első fordulóra vonatkozó szabályok érvényesek ennek lebonyolításakor is.
Ezt követően alakul ki a verseny végeredménye. A csapatokat itt is az írásbeli feladatok összpontszáma szerint csökkenő sorrendbe állítjuk,
így alakul ki az írásbeli döntő végeredménye. Azonos pontszám esetén itt is az a csapat
ér el jobb helyezést, amelyik a 13. feladatra több pontot kapott. Ha ebben is megegyezik az eredményük, akkor amelyik csapat a 12. feladatra
kapott több pontot. Ha ebben is egyformák, akkor amelyik csapat a 11., és így tovább, amíg nem lesz különbség így csökkenő sorrendben
haladva a feladatokra kapott pontok száma között egészen az 1. feladatig. Az ezt követően is fennálló holtverseny esetén a megyei/körzeti
fordulóban elért magasabb pontszám szerint rangsorolunk. Az eredmények várhatóan 2024. november 24-én, vasárnap 8:00 órától lesznek
megtekinthetők honlapunkon. Ekkor az első 10 helyen lévők pontjai még titkosak, és az óvási határidő lejárta után az első 6 helyen
végzőké továbbra is titkos marad. Bármilyen írásos reklamációt 2024. november 25-én, hétfőn 14:00 óráig tudunk figyelembe venni, ezeket
az info@bolyaiverseny.hu címre küldhetik. A verseny feladatsorai az egyes fordulók napján, estétől elérhetők lesznek honlapunkon.
A döntő írásbeli fordulójának megoldókulcsát és részletes megoldásait a versenyt követő napon, 13:00 órakor tesszük közzé a honlapon.
Az országos döntő írásbeli fordulójának és megyei/körzeti díjátadójának helyszínei, szervezői:
Megye/körzet | Szervező | Helyszín |
Bács-Kiskun |
Kisné Tóth Ildikó kisnetothildiko@gmail.com |
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola 6000 Kecskemét, Katona József tér 14. |
Baranya |
Hebling Eszter heblinge@hotmail.com |
Koch Valéria Középiskola, Ált. Isk. 7624 Pécs, Tiborc u. 28/1 |
Békés |
Kovácsné Fábián Andrea fabiandi7306@gmail.com |
Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általanos és Sportiskola Tagintézménye 5700 Gyula, Nürnbergi u. 2. |
Borsod-Abaúj-Zemplén |
Ágostonné Sápi Ildikó agostonildo@gmail.com |
Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. 3529 Miskolc, Középszer u. 3. |
Dél-Buda |
Kovácsné Herman Katalin koheka@gmail.com |
Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola 1119 Budapest, Bikszádi u. 61-63. |
Dél-Pest |
Pongráczné Krizmanits Mária krizmanits68@gmail.com |
József Attila Kat. Ny. Német Nemzetiségi Ált. Isk. 1201 Budapest, Attila u. 25-27. |
Észak-Buda |
Elszeszer Valéria elszeszer.valeria@verespg.hu |
Veres Péter Gimnázium 1039 Budapest, Csobánka tér 7. |
Észak-Pest |
Kaposiné Bodó Anna bodo.anna@gmail.com |
Babits Mihály Gimnázium 1046 Budapest, Tóth Aladár u. 16-18. |
Kelet-Pest |
Magyar Zsolt abacusujsag@gmail.com |
Szent István Gimnázium 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 15. |
Közép-Buda |
Csanády Szilvia szilvia.csanady2011@gmail.com |
Arany János Á. I. és Gimn. 1124 Bp. XII., Meredek u. 1 |
Közép-Pest |
Magyar Zsolt abacusujsag@gmail.com |
Szent István Gimnázium 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 15. |
Nyugat-Buda |
Kerekes Zsanett kernetti@gmail.com |
Áldás Utcai Általános Iskola 1025 Budapest, Áldás u. 1. |
Csongrád-Csanád |
Szabó Mária szabomaria@karolinaiskola.hu |
Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimn., AMI 6725 Szeged, Szentháromság u 70-76. |
Fejér |
Bernáth Valéria bvali62@gmail.com |
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. |
Győr-Moson-Sopron |
Hujber Julianna hujber.julianna@sze.hu |
Széchenyi István Egyetem 9026 Győr, Egyetem tér 1. |
Hajdú-Bihar |
Katonáné Ferencz Éva ferenczeva12@gmail.com |
Bocskai István Általános Iskola 4130 Derecske, Szováti u. 2. |
Heves |
Kriston-Kőmüves Zoltánné emaya12@gmail.com |
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Ált. Iskola 3300 Eger, Kodály Z. u. 5. |
Jász-Nagykun-Szolnok |
Tóth Éva etoth1.65@gmail.com |
Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technik. 5000 Szolnok Baross út 37. |
Komárom-Esztergom |
Lázár Katalin kati.lazar68@gmail.com |
Vaszary János Általános Iskola 2890 Tata, Országgyűlés tér 4. |
Nógrád |
Barkóné Benyovics Magdolna benyomagdi@gmail.com |
K.Á.Á.I. Szabó Lőrinc Tagiskola 2660 Balassagyarmat, Május 1. u. 2. |
Pest megye - délkelet |
Kun Sándor kun.sandor1128@gmail.com |
Monori József Attila Gimnázium 2200 Monor, Ady Endre utca 12-14. |
Pest megye - délnyugat |
Kapusyné Jenei Katalin kapusy.kati@gmail.com |
1. sz. Általános Iskola 2040 Budaörs, Hársfa u. 29. |
Pest megye - észak |
Omischel Mónika barath.omi@gmail.com |
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium 2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince utca 10. |
Somogy/Tolna |
Urbán Mónika moneszcs@freestart.hu |
Kisfaludy Utcai Tagiskola 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26/A |
Szabolcs-Szatmár-Bereg |
Tóthné Annuska Zsuzsanna todo98@gmail.com |
Vári Emil Általános Iskola 4600 Kisvárda, Mártírok útja 5. |
Vas/Zala |
Babatiné Simon Marianna bnesmarianna@gmail.com |
Zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskola 8900 Zalaegerszeg, Köztársaság út 68. |
Veszprém |
Kása Zsuzsanna kasazsuzsa0205@gmail.com |
Deák Ferenc Általános Iskola 8200 Veszprém, Aradi vértanúk u. 2. |
Az szóbeli döntő szabályai
Időpont: 2024. december 14. (szombat) 9:45
Feladatok száma: 3 feladat
Helyszín: Baár-Madas Református Gimnázium és Általános Iskola
A verseny szóbeli döntőjét – amely minden meghívott csapat számára ingyenes – az ÖSSZKÉP Alapítvány bonyolítja le.
Az országos írásbeli döntőből kategóriánként az országos összesített lista 1-6. helyén végző csapatokat hívjuk meg
a verseny szóbeli döntőjére. A szóbeli döntőben, 2024. december 14-én először 9:45-től a csapatok 20 percnyi felkészülési
időt kapnak két elméleti és egy drámapedagógiai feladat megoldására, amelyeket a zsűri és az érdeklődők előtt közösen kell
ismertetniük, illetve bemutatniuk. A felkészüléshez kérjük, hogy íróeszközt hozzanak magukkal a diákok (elektronikus segédeszköz
nem használható). A két elméleti feladat megoldásának ismertetésére legfeljebb 4, a drámapedagógiai feladat bemutatására legfeljebb
3 perc használható fel.
A drámapedagógiai feladat a régebbi szabadon választott, hozott produkciót váltja ki, illetve annak felel meg.
Lényege, hogy a csapatok kapnak egy ismert közmondást vagy szólást, amely alapján egy rövid kis jelenetet kell kitalálniuk
és bemutatniuk különös tekintettel annak értelmére, tanulságára. Részletes ismertetés itt.
A két elméleti feladat és a jelenet alapját képező közmondás évfolyamonként ugyanaz.
A szóbeli feladatok pontozása:
- Az 1. (elméleti) feladat: max. 5 pont
- A 2. (elméleti) feladat: max. 16 pont
- A 3. drámapedagógiai feladat: max. 12 pont
- Csapatszellem: max. 1 pont
- A bemutatás közlésének minősége: max. 3 pont
Az itt szerzett pontokat adjuk hozzá az országos írásbeli döntőn elért pontokhoz,
és így alakul ki a verseny végeredménye. (Holtverseny esetén a döntő írásbelin elért
jobb helyezés szerint, az ezt követően is fennálló holtverseny esetén a megyei/körzeti
fordulóban elért magasabb pontszám szerint rangsorolunk.) Ha egy csapat a szóbelin túllépné
a rendelkezésre álló időt, akkor összpontszámából 1-et levonunk.
A szóbeli végeztével, kb. 12 órakor kerül sor az eredményhirdetésre és a díjkiosztó gálára, amelyre mindenkit szeretettel
várunk.
A szóbeli drámapedagógiai feladatának részletes leírása
Az elmúlt évek tapasztalatai és számos visszajelzés alapján indokolt volt a korábbi, hozott produkció kiváltása
egy hasonló jellegű és értékű, de kevesebb terhet jelentő feladattal. Így a döntőbe jutott csapatoknak nem kell
saját előadással otthon készülniük. A jelenet „műfajára”, jellegére vonatkozó megkötés – ahogy azt korábban
megszokhattuk – nincsen; tehát lehet szöveges vagy pantomim jellegű, tartalmazhat éneket, idézeteket; lehet vidám
vagy szomorú. A produkció ideális és elvárható időkerete: 2-2,5 perc; a kiírásban megfogalmazott 3 perc a rendelkezésre
álló maximum, amelynek a túllépése pontlevonással jár. A feladat jellegéből következik, hogy jelmez vagy díszlet
használatára se szükség, se lehetőség nincsen. Indokolt esetben a csapat a teremben amúgy is megtalálható asztalt
és székeket felhasználhatja.
A jelenetre kapható maximális 12 pont az alábbi részpontokból áll:
- a kapott közmondás, szólás megértése és helyes értelmezése: 3 pont
- a jelenet kidolgozottsága, az időkeret arányos kitöltése: 3 pont
- az előadás ötletessége, kreativitás: 3 pont
- a kommunikáció minősége, érthető, világos közlés: 3 pont